Bizonyára Önnek is feltűnt, hogy hazánk kistelepüléseinek jó része teljesen ismeretlen a szűk környezetén túl, pedig minden egyes magyar község, falu, vagy kisváros ezernyi szépséget, értéket, rejtett kincseket őriz. Legtöbbünk ma még azonban nem az ismertség megszerzéséért, hanem a túlélésért küzd. Én azonban úgy vélem, a két fenti törekvés összekapcsolása nem gyengíti, hanem jelentősen erősítheti egymást.
Gondoljunk csak bele, mennyivel több eséllyel indulhatna egy-egy kistelepülés tervének megvalósításában, ha arról országszerte értesülnének az emberek és segítséget remélhet onnét is ahonnét arra nem is számít!
Elhatároztuk, hogy megpróbálunk minél több településnek találni egy pártolót, akit megismertetünk a település történetével, terveivel, értékeivel és elsősorban a lakosaival. Ez a védnök azután a szeme sarkából mindig figyelemmel tudja kísérni települése sorsát, és ha lehetősége van rá, akkor a médiában felhívja rá a figyelmet, vagy akár személyes jelenlétével emeli a falunap színvonalát.
Eddig pártfogóra talált települések és támogatóik :
- Bach Szilvia - Tarnaméra
- Bagi Iván - Emőd
- Bajor Imre - Szajla
- Benkő László - Hajdúszovát
- Bodrogi Gyula - Pétervására
- Bödőcs Tibor - Búcsúszentlászló
- Csapó Gábor - Rozsály
- Dés László - Kötcse
- Dolák-Saly Róbert - Bükkszenterzsébet
- Duma Színház - Nagyvázsony
- Éles István - Várda
- Erős Antónia - Csesztreg
- Falusi Mariann - Magyarhertelend
- Fábry Sándor - Taliándörögd
- Farkasházy Tivadar - Vereb
- Fehér Béla - Kenézlő
- Gálvölgyi János - Ivád
- Gerendás Péter - Gerendás
- Gundel Takács Gábor - Teskánd
- Hajdú Steve - Bernecebaráti
- Hajós András - Terény
- Havas Henrik - Tardona
- Heilig Gábor - Miklósi
- Hernádi Judit - Gönyü
- Jáksó László - Pitvaros
- Juszt László - Aka
- Kern András - Hetés
- Koncz Zsuzsa - Pély
- Kovács András Péter - Zalaháshágy
- Lang Györgyi - Mánfa
- László Boldizsár - Tengelic
- dr. Malonyai Péter - Szin
- Marsi Anikó - Tiszasüly
- Mocsai Lajos - Felsőmocsolád
- Nacsa Olivér - Ádánd
- Palya Bea - Bag
- Pataki Attila - Kisoroszi
- Ragályi Elemér - Ragály
- Rózsa György - Feldebrő
- Rudolf Péter - Magyarföld
- Sasvári Sándor - Mátraszentlászló
- Szőke András - Öcs
- Váncsa István - Farmos
- Veres Zoltán - Pér
- Vitray Tamás - Görcsöny



Hír érték





