Ivád Község Honlapja

Monday
Sep 06th
Text size
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Honlapokat készítünk

E-mail Nyomtatás PDF

Nem csak önkormányzatoknak készítünk honlapokatTisztelt Polgármester kolléga !

Olyan rohanó léptekkel fejlődik körülöttünk a világ, hogy bizonyos dolgok mellett már nem mehetünk el szó nélkül. Amikor mindent behálóz az Internet és lassan a sarki fűszeresnek is honlapja van, akkor nekünk, polgármestereknek kötelességünk lépést tartani környezetünkkel, hiszen pillanatok alatt hátrányba kerülhetünk akár más településekkel, akár más idegenforgalmi látványosságokkal szemben. Nem is szólva az e-közigazgatás kivitelezéséről, az okmányirodákhoz való internetes bejelentkezésről és még sorolhatnám hosszasan, hogy milyen kihívásokkal kell szembenéznünk.

Rövid időn belül elképzelhetetlen lesz, hogy akár egy pár száz fős településnek is ne legyen saját honlapja, elektronikus levelezési rendszere, elérhetősége.

Ivádnak 400 lakosa van, mégis van honlapunk, sőt az „Év Honlapja" pályázaton különdíjat nyertünk vele. Nagyon nagy szó ez olyan versenytársakkal, mint mondjuk a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium GVOP, vagy a Magyar Köztársaság Bíróságainak központi portáljával szemben.

Településünk évek óta ÖNHIKI-s és halmozottan hátrányos helyzetű kistérségben helyezkedik el. Minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy kitörjünk ebből az áldatlan állapotból, minden lehetőséget megragadunk a gazdasági helyzetünk romlásának megállítására. Honlapunkat mi magunk készítettük el, autodidakta módon tanultuk meg a weblap szerkesztés csínját-bínját. Nálunk jobban egyetlen külsős cég sem tudhatja, hogy mire van szükség egy önkormányzati oldalon, milyen kötelezően közzéteendő dokumentumokat kell, vagy illik elérhetővé tenni a látogatók számára.

Kérem Önöket, hogy biztosítsanak lehetőséget számunkra egy személyes találkozó keretében, hogy beszéljünk arról, amennyiben még nincs akkor elkészíthessük a honlapjukat, vagy ha már van akkor a fenntartását, a frissítését végezhessük a jövőben. Szakmai hozzáértésünkről a díj biztosíthat mindenkit, az áraink pedig biztos vagyok benne, hogy jóval a piaci ár alatt vannak/lesznek. Önöknek ez megtakarítást jelentene, nekünk pedig esélyt az ÖNHIKI mocsarából való kievickélésre. Segítsünk egymáson, mutassuk meg, hogy létezik összefogás az önkormányzatok között!

Kérem nézzék meg a www.ivad.hu oldalunkat és ha ajánlatunk felkeltette érdeklődésüket kérem keressenek a 36/568-121, vagy a 70/45-745-00 telefonszámon, illetve e-mailen az \n Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges címre várjuk leveleiket.

Tisztelettel:
Ivády Gábor - polgármester


Referencia munkáink

  • Pétervására
  • Kozármisleny
  • Terény
  • Bükkszék
  • Kőrösszegapáti
  • Boda
  • Nyugat Mecseki Társulás
  • Tetétlen
  • Parádsasvár
 

Hirdetés

Kedves ivádiak és Ivády leszármazottak!

Tudatom Önökkel, hogy az Ivády leszármazottak között van egy kiváló matematika tanár, aki ingyen tanítja matekra a rokonokat, tehát az Ivádyakat és Ivády leszármazottakat is, középiskolai, egyetemi és főiskolai szinten egyaránt. Most van a vizsgaidőszak, és aki szeretné elkerülni az utóvizsgát és évismétlést, mely rendkívül sokba kerül, jelentkezzen nála és rendkívül jó módszerekkel felkészíti őt a vizsgára teljesen díjtalanul. Aki ezt igénybe kívánja venni, számítson rá, hogy a tanárnő csak helyben vállalja az oktatást, mert utazni nem tud. Ha elmennek hozzá, szívesen segít a felkészülésben.
A tanárnő, Jónásné Kisbali Rozália az Ivády Esküdt hadhoz tartozik, Salgótarjánban lakik. Édesanyja Ivády (Esküdt) Rozália, nagyapja Ivády (Esküdt) Károly. A részletek megtalálhatók a családfán.
Elérhetősége: Tel.:  06-30/ 437-4010 ; E-mail: rozikisbali@gmail.com.

Tisztelettel és üdvözlettel: Ivády Dénes

Ivády Gábor twitter

Aloldalaink

 

Batyus Galopp

A Batyus Galopp a Nemzeti Vágta kistestvéreként megrendezett bolondos rendezvényünk.Eddigi egyik legsikeresebb kezdeményezésünknek bizonyult, mely (eredeti tervünkkel ellentétben) ezentúl minden évben Ivádon kerül majd megrendezésre.A Galopp a Nemzeti Vágta kistestvéreként, paródiájaként készült és próbálja felhívni a kistelepülések nyomorúságos sorsára a figyelmet. A Batyus Galoppnak külön honlapot készítettünk >  

 

Blog

Ivády Gábor által írt blog közéletről, Ivádról, politikáról, sok mindenről ...A két blogot egy rendszerbe fogjuk dolgozni; addig is elérhető innen lentről mindkettő. Ivádi Blog >Ivády Gábor saját blogja >

 

Panoráma képek

3D-ben készült 180 fokban körbeforgatható és dönthető panoráma képek Ivádról.Illés Tibor által készített panoráma képeinket még a játszótér átadó előtt készültek, illetve készültek a rendezvényen is térbeli fotók.Tovább a panoráma képekhez >

 

Virtuális honlap

Speciális technikával készült térbeli weblapunk egy 3d környezetbe helyezi a látogatót, ahol a menüpontok az egyes helyzetekhez rendelt események.A weblapot nem frissítjük a főlappal együtt, csak különlegességként készítettük el.Segítségünkre volt ebben Illés Tibor az ITB Panoráma kft-től.Megnézem a virtuális weblapot >

Fordítás - translate

English French German Italian Russian Spanish Hungarian

Kapcsolatfelvétel

Ivád község önkormányzata
3248 Ivád
Dr. Ivády Sándor tér 5.
Tel.: 36/568-121
hivatal@ivad.hu Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges

Ivády Gábor polgármester
70/457-4500
ivady.gabor@ivad.hu Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges